Ha kicsit jobban értenék hozzá, akkor érdekes lenne reggelenként beazonosítani a ház mögötti friss nyomokat a hóban. Szinte minden nap van valami meglepetés. Az internet korában persze könnyen utána tudok nézni, mit mond a szakirodalom, mégis kicsit vicces onnan megtudni, hogy menyét járt a ház körül... Majdnem olyan mint amikor a youtube-ról tanultam kötni...
Eddig csak a nyúlban és a menyétben vagyok teljesen biztos, azon kívül meg vannak rejtélyes nyomok. A mókus meg egyáltalán nem hagy nyomot (mondjuk jobb is, mert akkor mindent összezavarna, egész nap itt kószál egy csóró kis mókus és szó szerint koldul a nappali ablakában).
Ezen az oldalon a helyi sajátosságokra hívják fel a figyelmet, hogyan lehet megkülönböztetni a puma, prérifarkas és a hiúz nyomait. Persze nem remélem, hogy majd egy puma idemerészkedik a hátsó ajtóhoz, de azért nem árt tudni milyen a lábnyoma... :-)
Életemben először megnéztem élőben az Oscar díjkiosztó gálát. Nem mintha akkora jelentőséget tulajdonítanék a dolognak, de ha már egyszer normális időben adják, gondoltam, miért ne?
Hát, megbántam. Kb 4 órányi erőltetett, humorosnak szánt szenvedés következett a konferálás terén, de legalább elég gyakran félbeszakítva tv reklámokkal...
Amit érdemes volt figyelni, hogy ki mire használja fel azt a néhány másodpercet, amit a díj átadása után kap. Persze a legtöbben köszönetnyilvánításra, de aztán voltak olyanok is, akik egy-egy társadalmilag fontosnak vélt kérdésre hívták fel a figyelmet.
Akármilyen hamisan is cseng pont Hollywoodból ez a hang, azért ő a kedvencem tegnapról:
Nemrég ezt a filmet láttuk az egyetem "filmklubjában" (már ha egy nagyelőadót megtöltő vetítést annak lehet nevezni).
A filmről csak annyit, hogy nagyon romantikus, még szerintem is.
Baromi izgalmas volt viszont figyelni a közönség reakcióit a vetítés alatt. Talán azért mert diákok ültek a teremben, de valahogy nekem a reakciók sokkal élesebbnek, hangosabbnak tűntek, mint egy európai moziban. Óriási nevetés a poénokon, kollektív felszisszenés a nagy esésnél, a végén pedig szabályosan megtapsolták a filmet.
Ez volt az első moziélményem itt, lehet hogy alapból más a kifejezési kultúra ezen a téren is. Majd talán a márciusi filmfesztivál alatt többet is látok a mozikultúrából.
Mint azt ma a postahivatalban téblábolva megtudtam, mára esik George Washington születésnapja. Ezt a napot általában csak az Elnök (esetleg Elnök úr? :-)) napjaként emlegeti a nép, így a figyelem elterelődik Washingtonról. Inkább egy olyan ünnepnappá lesz, ami az összes elnököt ünnepli egyszerre, de legalábbis a nagyokat.
És ha nem is szünnap mindenhol, de pl. a postai szolgáltatások nem működnek (legalábbis itt nem). Tehát, kedves Elnök úr, majd holnap is elmegyek a postára... Még talán jobban is járok vele, holnapra csak -4C-ot mondanak a mai -16C-al szemben...
Még mindig a hidegről.
Arany János sorai nagyon szépen egybecsengenek azzal, amit én gondolok, amikor egy épületbe be majd pedig abból kilépek. Általában maximumon tolják a fűtést mindenhol, tehát a sok-sok réteg alatt rögtön leizzadsz, amint belépsz. Végre lehámozod magadról amit lehet, de amint kifelé veszed az irányt kezdheted újra az egészet...
Láttam már persze köztes megoldást is, pl. az első héten egy fűtött buszmegálló keltette fel a figyelmemet. A félig zárt házikó mennyezetéről fűtőszálak lógnak, és egy gombnyomásra felmelegszenek. A -15C-ban ez elég jól jön, ha sokat kell várni a buszra.
A hideget persze valamiképp hasznunkra is fordíthatjuk. Mint ahogy teszik azt az Ann Arbor belvárosában lévő üzletek tulajdonosai, akik jégből faragott "hirdetéseket" helyeznek ki az boltjuk elé. Nem kell tartani attól, hogy elviszi a szél, időtálló és még figyelemfelkeltő is... tavaszig biztos megteszi...
Még több jégszobor itt, az egyetem "jégfaragó" csapatának honlapján.
Tegnap este koncerten voltunk, az "Egyetemi Filharmonikusok" játszottak Schumannt, Rachmaninovot.
Mivel egész nap havazott, nem voltam benne biztos, hogy megtartják a koncertet, de az oldalukon semmi nem jelezte, hogy lemondanák, így hát nekiindultunk az estének a mínusz 7 fokban, a frissen hullott 15 centis havat taposva.
És amikor megérkeztünk a koncertterembe és láttuk a többszáz fős izgatott hallgatóságot, nekem csak akkor esett le, hogy ez itt semmi, ez nekik meg se kottyan... az élet megy tovább, a hókotró majd jön és lepucolja az utakat, nem kell aggódni (és tényleg, reggelre mindig járható utakat találok).
Előttünk egy német pár ült, gondolom jó érzés lehetett nekik Schumannt hallgatni ilyen messze a hazájuktól... De általában véve, klasszikus zenei koncerten szerintem mindig jó európainak lenni... :-)
Az egyetemi koncertterem egyébként hatalmas, legalább akkora mint az Erkel színház, és kb. ugyanolyan visszafogott a belső díszítése is (hogy ne használjak negatív jelzőket).
Ja, és a koncert nagyon jó volt! Schumann "Tavaszi" szimfóniáját játszották, ami azért némi reménységre adott okot, talán majd ide is megérkezik egyszer a tavasz...
Az egyik legerősebb első élményem itt, az őrült hideg...
Hiába tudtam pontosan, hogy itt bizony lehet majd mínusz 20 fok is simán (eddig még nem volt), azért ez nem olyasmi amire fel lehet készülni. Eddig talán a leghidegebb napunkon mínusz 13 fok volt, de ez csalóka. A páratartalom, a szél erősen befolyásolja, hogy valójában ez mennyinek érződik. És persze esetünkben hidegebbnek, nem pedig melegebbnek, tehát kb mínusz 18-nak "érződött". Ami egy napsütéses délután nem is olyan vészes (leszámítva, hogy minden egyes levegővétel fáj, és a dupla túrazokniban is kezdenek eltűnni a lábujjaim). Szóval túl hosszan eddig még nem voltam kint, max 2-3 órát.
És az ilyen hideg megtapasztalásával rögtön magyarázatot is nyer egy csomó dolog. Pl. hogy miért nem eszik senki az utcán? Miért hordják az emberek a kulcsukat a táskájukon kívül? (Mert így nem vesztegetsz értékes perceket a hidegben a keresgéléssel.) Vagy hogy miért van annyiféle autós szolgáltatás, amiket a kocsid kényelmes melegéből vehetsz igénybe. Először nem értettem, hogy miért vannak autós bankautómaták is kialakítva, de most már belátom, ez szinte alap ezen az égövön.
Lehet autóból szavazatot leadni, kegyeletet leróni, házasságot kötni (najó, ez Las Vegasban igaz, szóval annyira nem meglepő), és még valami teljesen nyakatekert törvény alapján (bizonyos államokban) alkoholt is vásárolhatsz, miközben vezetsz. Ok, az autós mozi az rendben, de most már vannak olyan művészeti galériák is, ahol az autóval érkező kultúrafogyasztókra vannak berendezkedve...
Ha szerencséd van, a banki ügyeidet is simán elintézheted az autóból. Amikor először bementem egy helyi bankba, kissé sokkolt, hogy csőpostán küldözgetik ki-be az aláírandó dokumentumokat a sofőr és a banki ügyintéző...
Legalábbis most próbálom azt gondolni, hogy az extrém hideg mindennek az oka, de majd meglátjuk ha melegebbre fordul az idő. Gondolom akkor ezeket az ablakokat bezárják... :-)
Tekintve, hogy Michigan az ország északi határán van, gondoltam nem árt, ha kicsit tájékozódom a témában... (najó, igazából nagyon szeretem ennek a fickónak a hangját...).
Bár azért nem áll fenn az a veszély, hogy áttévedjünk a határ másik oldalára (tekintve, hogy Ann Arbor minimum 70 kilóméterre van a kanadai oldaltól).
Mivel ez volt az első hosszabb repülőutam, és nem különösebben szeretek repülni, igyekeztem kicsit (legalább lélekben) készülni a hosszú útra. Pl. ilyen videókat nézegettem... ez sokat segített, amikor az óceán közepén, félúton hatalmas(nak tűnő) légörvényekben rázkódott a gép.
Január 26-án, pont egy hete, Londonból Detroitba repültünk, ami utólag nagyon jó választásnak bizonyult, ugyanis pont a gépünk amerikai kontinens fölé való érkezésével egyidőben kezdték törölni a New York-i és bostoni járatokat a nagy havazások miatt (mintegy 7000 járatot). Szerencsére ez minket nem érintett, gond nélkül (sőt, gyönyörű ragyogó napsütésben, -4C) leszálltunk a Detroit Metropolitan reptérre.
A repülőút igazából nem volt vészes. 8 óra elrepül gyorsan (főleg, ha ez az első óceán átkelő utazása az embernek, minden olyan izgalmas…)
Folyton adnak valamit enni vagy inni, töménytelen film közül választhatok, mivel szeretném elütni az időt. Számomra a legizgalmasabb mégis a repülési adatok időről időre történő nézegetése volt. Hihetetlen, hogy 800-900 kilóméteres óránkénti sebességgel hasítunk... Ezek olyan számok, amiket nem is fogok fel...
Örülök, hogy Az esti ködök kertje c. könyv nálam volt, és időnként belemerülhettem (tisztára a Cameron-felföldön éreztem magam egy-egy félórára).
Kanada délkeleti részét gyönyörűen láttuk, Nova Scotia (Új-Skócia) pontosan kivehető volt. A régi Skóciából érkezve, erre kimondottan vártunk... :-) Aztán a Nagy Tavak következtek, hihetetlen volt látni a vízen úszó hatalmas jégszigeteket.
A határátkelés kicsit megviselt, de igazából csak a hosszú várakozás miatt (szerintem ez is egyfajta szűrő, ha nem tudsz másfél úrát sorbanállni, akkor jobb, ha ellenőrzik a fizikai állóképességedet, nehogy behorcolj valami nyavalyát... hehe). Elég náthás voltam, és lázasan, fáradtan, hát nem kívánom senkinek sem. De mindenki nagyon kedves volt velünk, ami gyorsan feledtette a megpróbáltatásokat.
Amikor kiértünk végre a reptérre, elég fáradtan és kicsit bizonytalanul, most pontosan merre tovább, egy taxisofőr rögtön lecsapott ránk. Azt akarta elhitetni velünk, nagyon vehemensen, hogy a következő busz több mint 3 óra múlva megy Ann Arborba, és hogy csak online foglalást fogadnak el rajta amúgy is (ami nekünk nem volt), tehát nekünk sokkal jobb, ha vele megyünk… Persze egyik sem volt igaz, fél óra múlva a buszon ültünk a frissen vett jegyünkkel… Természetesen tudom, ez bármelyik nagyvárosban könnyen előfordul (valószínűleg Budapesten kicsit gyakrabban, mint itt) és nem Detroit vagy az Egyesült Államok hibája, de valahogy mégis egy első benyomás… kár érte.
Amikor megérkeztünk az Ann Arbor-i buszpályaudvarra (na jó, lehet, hogy ez egy kis túlzás, igazából inkább egy nagyobbfajta fedett buszmegálló) az volt a tervünk, hogy egy helyi busszal elmegyünk a vendéglakásokat kezelő irodához, ami az egyetemi campuson van. Sajnos a buszsofőr, aki az adott számú buszt vezette, nem tudta megmondani a kinyomtatott térképünk alapján, hogy ő arra megy-e vagy sem...
Mivel nem voltunk biztosak a távolságban, és a mínusz 5 fok sem volt túl bíztató arra az esetre, ha gyalogolnunk kéne még pár száz (ezer) métert a közel 60 kilós csomagjainkkal, végül taxit hívtunk. Úgy örülök, hogy a telefonom működött, de annak meg még jobban, hogy megértették amit mondok, és a taxi 10 perc múlva ott volt. A sofőr kiköpött George Bush (jó, tudom, ez az én szegényes és felszínes ismereteimről árulkodik, de tényleg tisztára úgy nézett ki) és erre még csak rátett egy lapáttal, hogy a 10 perces út során legalább háromszor mondta el, hogy ő mennyire szeret amerikai lenni, és büszke a hazájára. Amikor elbúcsúztunk, adott egy szál eukaliptuszt, hogy kicsit otthonosabbá tegye a házat, amikor megérkezünk...
Ennél jobb kezdetet azt hiszem nem kívánhatok...
Mivel nem voltunk biztosak a távolságban, és a mínusz 5 fok sem volt túl bíztató arra az esetre, ha gyalogolnunk kéne még pár száz (ezer) métert a közel 60 kilós csomagjainkkal, végül taxit hívtunk. Úgy örülök, hogy a telefonom működött, de annak meg még jobban, hogy megértették amit mondok, és a taxi 10 perc múlva ott volt. A sofőr kiköpött George Bush (jó, tudom, ez az én szegényes és felszínes ismereteimről árulkodik, de tényleg tisztára úgy nézett ki) és erre még csak rátett egy lapáttal, hogy a 10 perces út során legalább háromszor mondta el, hogy ő mennyire szeret amerikai lenni, és büszke a hazájára. Amikor elbúcsúztunk, adott egy szál eukaliptuszt, hogy kicsit otthonosabbá tegye a házat, amikor megérkezünk...