Felső-tó

Olyan egyszerűen, hétköznapian hangzik a Felső-tó elnevezés, mintha csak egy átlagos tó lenne, akárhol, amiből van még sok... Pedig dehogy! Sőt, a tó megnevezés is csalóka egy Ausztria méretű vízfelülettel kapcsolaban.
Ide vezetett az utunk Ann Arbort elhagyva. Csak 3 napot töltöttünk a Felső-félsziget északi partján, de így is teljesen elvarázsolt a hely és őszintén örültem, hogy egy nagyváros helyett inkább amellett döntöttünk, hogy az Európából nehezebben elérhető Észak-Michigant keressük fel.

Időnként a Balatonra emlékeztetett (szélcsendes naplementekor), néha inkább karibi hangulata volt, egyszer-egyszer a skóciai loch-ok jutottak róla eszembe, és amikor köd szállt le a parti homokkő sziklákra akkor igazán nem tudtam semmihez sem hasonlítani... :-)

Csak pár kép kezdetnek, rengeteg kép készült az út során, szépen lassan jönnek majd.

Michigan (The Milk Carton Kids)

A tengerentúlra kiszabott időnk lassan lejár... Holnap egy északi túrára indulunk, hogy felfedezzük a Felső-félszigetet és a hónap közepén repülünk vissza Skóciába.
Az északi élményeinkről és arról a néhány témáról amiről még szerettem volna szót ejteni, majd írok még, de ide most valamiféle lezárás kívánkozik.
Ezzel a dallal köszönök el Michigantől, ami kicsit szomorkás ugyan, de mégiscsak a Közép-Nyugat e remek szeletéről szól (számomra legalábbis).
Sajnálom, hogy nem sikerült jobban megismernem (talán jobban megszerettem volna). Valahogy Bilbó mondata járt az eszemben a sok búcsúzkodás közepette:
"Az ittlévők felét se ismerem fele olyan jól, mint szeretném, s a fele részüket sem szeretem fele annyira, mint kellene!"

Kocka

Az egyetem területén rengeteg szobrot, szökőkutat, köztéri padot, díszfákat...stb. találunk, melyeket mind-mind a hálás diákok adományoztak egykori iskolájuknak. 1817 óta jó sok összegyűlt... Amíg fel nem fedeztem a kis táblácskákat a műalkotások tövében (melyik osztály adománya), az volt a benyomásom, hogy egy művészetimádó városba csöppentem (kb. 30 köztéri szobor jut egy négyzetkilóméternyi területére az egyetemnek). Itt egy teljes lista képekkel az összes alkotásról.

Az egyik kedvencem ez a forgó Kocka, ami a Központi Campuson található. Nagyon megtetszett az ötlet, hogy bárki aki arra jár, lökhet rajta egyet, így hozzájárulva a műalkotás folyamatos "működéséhez".

Az 1968 óta forgó kocka sokat megélt már, néhány történelmi fényképet is találtam róla...

kép forrása itt

kép forrása itt

És még néhány az Északi Campuson lévő alkotások közül:

Wolverine avagy rozsomák, Michigan állam és az Egyetem hivatalos kabala állata

Zingerman's

Ez az az étterem a városban, amiről minden útikönyv ódákat zeng: szendvicsben verhetetlen, mindenképp fel kell keresni, ha a városban jársz...stb.

Mielőtt Skóciából nekivágtunk ennek a kis kalandnak, megkérdeztünk pár ott élő amerikai ismerőst, hogy mi a legtipikusabb étel Michiganben, mit ajánlanának? Bár egyikük sem michigani származású, kb. mind ugyanazt vágták rá: a szendvicsek!!! (mi meg erre így néztünk: ???)

Szóval ilyen ráhangolódás után nem vártunk túl sokat az állam gasztronómiai csodáitól. Amikor megérkeztünk, kb. az első utunk ebbe az étterembe vitt, hajrá, próbáljuk ki a híres szendvicseket! De (!), tél volt, mínusz 18 fok és hosszú, kígyózó sorok álltak az épületet körbefonva. Így kicsit visszariadtunk, egészen mostanáig óvakodtunk a közelébe menni, egyértelműen a város legforgalmasabb étterme.

Viszont azért úgy mégsem akarunk visszakullogni Európába, hogy még csak meg sem kóstoltuk ezt a fantasztikus csemegét, így tegnap rávettük magunkat, hogy végigálljuk a sort (ami ezúttal nem is volt olyan vészesen hosszú).

A szendvics nem volt rossz, de végig az járt a fejemben, hogy szerencsétlenek, akik a téli hidegben ezért álltak sorba, milyen nyomorúságos élelmezésen nőhettek fel, hogy ezt tartják a csemegék netovábbjának...

Ami számomra külön vonzóvá tette a helyet, hogy magyar édességeket készítenek. Bár úgy tűnik a tulajdonosoknak nincs semmilyen magyar gyökere, valahogy mégis a magyar konyhába szerettek bele pár éve és azóta is népszerűsítik a magyar sütiket, borokat...stb, időnként még gasztronómiai felfedezőutakat is szerveznek Magyarországra. 

Az Esterházy tortát kóstoltam meg és sajnos nagyot kellett csalódnom: kinézetre még csak-csak, de amúgy... Na, de hát végülis nem azért jöttem ilyen messzire, hogy magyar cukrásztermékeket egyek... :-)

Michigan time

A Michigan time egy külön kis területi időzóna is lehetne, de valójában csak azt jelenti hogy hagyományosan minden egyetemi előadást, találkozót vagy rendezvényt a meghirdetett időpontnál pontosan 10 perccel később kezdenek el.
Onnan ered a szokás, hogy az előadások között hivatalosan nincs semmiféle szünet, tehát fizikai képtelenség egyik teremből a másikba időben megérkezni.
Mennyit hallottam itt ezt a "kifogást", amikor valaki késett...

kép forrása itt

Carillon

kép forrása itt

Végre, végre feljutottam az egyetem mindkét óratornyába (az egyik a központi campuson, a belvárosban a másik pedig az északi campuson van) , ahol délidőben a legkülönbözőbb dallamok csendülnek fel a carillon nevű "hangszeren". Bár nem tudom mennyire helytálló a "hangszer" megnevezés egy 43 tonnás szerkezet esetében... Hallottam Harry Potter filmzenétől elkezdve az Örömódáig mindenfélét. Nagyrészt az előadón múlik, hogy épp mit játszik aznap.

A "billentyűzet" egy zárt kis térben van, kb 40 méteres magasságban így a téli hidegben nem kell attól tartani, hogy az elgémberedett ujjak vagy lábak (mert ugyanolyan fontos szerepe van mindkettőnek) esetleg befolyásolják a művész játékát.

A carillon (és az egyetem) történetében van egy-két sötétebb forduló, pl. ahogy ebben a cikkben hírt adnak róla, 1936-ban néhány diák az éjszaka leple alatt felosont a toronyba és carillon játékával kívánta szórakoztatni a város lakosságát, akik persze inkább aludtak volna...
A harangok amúgy Angliában készültek, a Taylor harangöntödében.

Az előadófülke

És egy kis videó is, ahol hallható a harangjáték:

Blooms Day

Május közepén, egy esős szombat délelőttön rendezték meg a nagy közös kertészkedős, virágültetős városszépítő napot Ann Arborban. Gyerekek, felnőttek lelkesen ültették a virágágyásokba a nyuszifül és begónia palántákat, köztük mi is. Azóta, ha a belvárosban járok mindig megnézem hogy áll a mi kis virágágyásunk, ahol az egyetem pár másik diákjával együtt gyúrtuk a sarat...

Niagara-vízesés

A Niagara-vízeséshez nagyon készültem, ki ne akarna eljutni egy ilyen fantasztikusan szép helyre?

Bár tudtam, hogy nagyon kiaknázzák az ide áramló turizmust, még így is meglepett a hatalmas hotelek, kaszinók...stb. látványa a vízeséstől csak párszáz méterre. Próbáltam elképzelni mindezek nélkül a tájat...

Mivel tudtam, hogy óriási tömeg lesz (egyrészt hétvégén mentünk másrészt meg nagyon szép idő volt, de azt hiszem amúgy itt mindig tömeg van) arra azért nem bírtam rávenni magamat, hogy egy szervezett kirándulással menjünk, hanem szépen felültünk a Greyhound távolsági buszra Torontóban és leszálltunk a Niagara Falls nevű kanadai kisváros buszállomásán (ahonnan kb. 25 perc séta volt a Niagara folyó mentén eljutni a vízeséshez).

Így egyrészt nem kellett az egész napot hasonszőrű turistákkal összezárva tölteni, másrészt pedig fokozatosan bomlott ki előttunk a táj: először a gyönyörű kékeszöld folyó, majd az amerikai oldalon lévő kisebb vízesések és végül a patkó alakú Niagara-vízesés tűnt fel a távolban. Lenyűgöző élmény, még akkor is ha egész máshogy képzeltem el.

A piros esőkabátos tömeget szállító hajó a kanadai oldalról, a kék pedig az amerikairól indul, csak hogy véletlen se keverjük össze őket!

Tündérajtók Ann Arborban

Még mielőtt megérkeztünk volna, már hallottam a titokzatos tündérajtókról a városban, ami arra enged következtetni, hogy az apró kis tündérek megkedvelték Ann Arbor kies kis városát és véglegesen letelepedtek itt...
Ebben az ismét csak kimerítő és ugyanakkor szórakoztató leírásban minden benne van amit érdemes róluk tudni. Van külön wikipédia oldaluk is, ha valaki a tudományosabb magyarázatra kíváncsi.
Ha pedig valakit a jósorsa ide vezet egyszer, akár fel is keresheti a nagyrészt belvárosi üzletek, kávézók, mozik, koncerttermek közelében lévő ajtócskákat, ezen útmutatások alapján.

Én nem kutattam fel valamennyit, de azért néhányba belebotlottam az elmúlt pár hónapban, íme egy-két kép róluk.

A Peaceable Kingdom ajándékbolt bejáratánál

The Ark, a belvárosi koncertterem

Michigan Theatre

A mozirajongó tündéreknek

Ann Arbor District Library, a gyerekkönyvek között jó helyen van a tündérlak

Sweetwaters kávézó és teázó, itt nem csak az ajtó, hanem egy egész kis lakás van kialakítva tündérek számára, a nappaliba be is lehet kukkantani.

Toronto

Végre egy ország ahol kilóméterben mérik a távolságot! :-)
Másfél hete, hogy Torontóban voltunk. Igazi kis kalandos utazás volt.

Először is az utazás maga: 7 órás buszút (bár a busz nagyon kényelmes volt, pont megfelelően időzített pihenőkkel, de mégis azért kizökkenti az embert a mindennapi ritmusból). 

A szállásra nagyon kíváncsi voltam, már régen szerettem volna kipróbálni az AirBnB-t. A hotel árak töredéke, nagyon jó belvárosi elhelyezkedés (illetve rajtad múlik, hogy mit választasz, vannak gyönyörű kertvárosi lakások is) és mindig megvan az esélye annak, hogy a házigazdával valamilyen emberi kapcsolat is kialakuljon. Ebben is szerencsénk volt, egy nagyon kedves, nyitott házigazdánk volt, rengeteg tippet adott a városnézést illetően.

Szombat délelőtt egy belvárosi sétatúrára mentünk, ahol megtudhattuk a legalapvetőbb dolgokat a város történetéről, építészetéről...stb. Kicsit kóboroltunk a 30 km hosszú belvárosi aluljáró rendszerben, ami télen a -30 C-ban nagyon hasznos lehet (a metrót és a főbb irodaházakat köti össze, de gyakorlatilag az összes utcafronti üzletnek/étteremnek megvan a lenti "kiadása") . Pont Nyitott Kapuk napja volt, úgyhogy elég sok helyre (többek között az új városházába is) benéztünk.

Délután egy Torontóban élő skóciai ismerőssel találkoztunk, aki január óta rágta a fülünket, hogy fussunk össze. Nagy élmény volt, elvitt a hajójára, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a városra. Este pedig a Chinatown izgalmas utcáit jártuk be.

A vasárnap nagyrészt a Niagara-vízesésről szólt, erről majd külön. Este még elszaladtunk az egykori szeszfőzdék nagyedébe, ahol ma csupa trendi étterem, kávézó, üzlet van.

Hétfőn pedig ugyanaz a 7 órás utazás várt ránk, csak még egy amerikai határátlépéssel megfűszerezve. Joggal tartottam ettől, sajnos ez volt toronymagasan a legrosszabb élményem bármilyen hatósággal kapcsolatban. Nem is érdemes szavakat vesztegetni rá, cowboy tempó és némi hatalom találkozása... hát nem jó koktél. Értem én, hogy baromi frusztráló lehet 10 percenként ugyanazokat a kérdéseket feltenni nagyrészt olyanoknak akik nem is beszélik a nyelvedet, ráadásul még viszonylag nagy felelősség is van a válladon. De szerintem ők is jobban éreznék magukat a műszak végén, ha nem taposnának bele mások emberi méltóságába minden adandó alkalommal...

Összességében persze jó élmény volt a kis kanadai túránk. Bár nagyon rövid időt töltöttünk itt, mégis az volt az érzésem, valahogy lazábbak az emberek a határ kanadai oldalán...

Royal Ontario Museum

CN Tower

Busz és helikopter találkozása csak addig rémisztő, míg ki nem derül, hogy a Suicide Squad c. filmet forgatják épp

Brookfield Place (Santiago Calatrava tervei alapján)

Az új városháza

A régi városháza

Art Gallery of Ontario

Egykori szeszfőzdék helyén